KEOP-2.4.0/B/2F/10-11-2012-0001 „Kiskunhalas, Jókai utcai települési szilárd hulladék lerakó, mint szennyező forrás, és a lerakó által okozott szennyezés megszüntetése”

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

Kiskunhalas város határában a volt szovjet laktanya melletti, mezőgazdasági művelésre kevéssé alkalmas vizenyős, mocsaras területet (kisebb részben rét, legelő) 1966-tól használták hulladéklerakónak. A mai lerakó terület egy része korábban tőzegbányaként funkcionált. A lerakó gödörfeltöltéses, majd a terjeszkedés eredményeként ráhordásos kialakítású. A hulladéktest átlagos vastagsága előbbiek miatt 2-3 m-ben állapítható meg. A hulladéklerakás 1993-ban került felhagyásra.
A hulladéklerakóban döntően települési szilárd hulladék került elhelyezésre, ugyanakkor a hulladék lerakása nem ellenőrzött módon történt a műszaki védelemmel nem rendelkező felületen. Ebből következően a lerakóban kisebb mértékben olyan hulladékok is elhelyezésre kerülhettek, amelyekből a csapadékvíz vagy a felszín alatti víz szennyező anyagokat oldhat ki.

A tervezett beavatkozás egységei és lépései:
- előkészítő munkák – zajvédő fal, vezetékkiváltás, irtás, nyesedék kezelése, infrastruktúra kiépítése
- hulladék kitermelése lerakó déli részén és áthalmozása északi területre
vízbeszerző létesítmények, komplex víztisztító berendezés, tisztított víz visszanyelető egységek telepítése
- a felszín alatti víz szennyezettségének megtisztítása D értékig a szennyezett felszín alatti víz kitermelésével és a telepített víztisztító rendszer üzemeltetésével
- mechanikai előkezeléssel szétválasztandó inert hulladékok lokalizációjának előkészítése megtisztított déli területen tiszta talaj terepszintig történő feltöltésével, szorítótöltés és aljzatszigetelés kiépítésével
- a hulladékok kitermelése az északi és középső területről, a kitermelt hulladékok mechanikai előkezelése
- a mechanikai előkezeléssel szétválasztott kommunális hulladék és a szétválasztott veszélyes hulladék elszállítása kezelőhöz, hasznosításra alkalmas kiválogatott gumihulladék átadása hasznosítónak, nagyobb darabos darált inert hulladékok helyben történő hasznosítása
- mechanikai előkezeléssel szétválasztott egyes hulladékfrakciók lokalizációja
- beavatkozási terület helyreállítása


Kedvezményezett:
Kiskunhalas Város Önkormányzata
6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1.

Tervező: Agruniver Holding Környezetvédelmi és Kutatásfejlesztési Kft.
Kivitelező: PB Kiskunhalas Konzorcium
Tagok: Pentavia Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.; Bácska Mérnöki Szolgáltató Kft.
Műszaki ellenőr: RexTerra Építőipari Fővállalkozó és Környezetvédelmi Szolgáltató Kft.
Projektmenedzser: JT Infotéka Szolgáltató Kft.
Kommunikáció: Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft.

Kivitelezés kezdete: 2012. november 26.
Kivitelezés befejezése: 2015. augusztus 31.


Beruházás összege:  1.483.400.000 Ft
Támogatás intenzitása: 100%


A pályázatban résztvevők internetes elérhetőségei:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft.

 

Sajtómegjelenések

2015. augusztus 28. – www.halasmedia.hu - Lezárult a Jókai utcai hulladéklerakó kármentesítése
http://www.halasmedia.hu/index.php/online-hirek/gazdasag/16000-lezarult-a-jokai-utcai-hulladeklerako-karmentesitese
2015. augusztus 26. - Halasi Tükör hetilap
http://www.halasmedia.hu/tukor/ht1535/
2015. augusztus 25. – Halas Televízió / Híradó
http://www.halasmedia.hu/index.php/televizio/megtekintheto-musoraink/video/hirado-2015-08-25-kedd
2015. május 29. – www.halasmedia.hu - Halashalom lett a domb
http://www.halasmedia.hu/index.php/online-hirek/koezelet/15392-halashalom-lett-a-domb
2015. május 25. – www.halasmedia.hu - Minek nevezzelek?
http://www.halasmedia.hu/index.php/online-hirek/koezelet/15358-minek-nevezzelek
2015. május 20. - Halasi Tükör hetilap
http://www.halasmedia.hu/tukor/ht1521/
2015. május 14. – www.halasmedia.hu - Behálózták, füvesítették a dombot
http://www.halasmedia.hu/index.php/online-hirek/gazdasag/15264-behaloztak-fuevesitettek-a-dombot
2015. május 13. – Halas Televízió / Híradó
http://www.halasmedia.hu/index.php/televizio/megtekintheto-musoraink/video/hirado-2015-05-13-szerda
2014. szeptember 25. – www.halasmedia.hu - Szigetelésre vár a domb
http://www.halasmedia.hu/index.php/online-hirek/koezelet/13207-szigetelesre-var-a-domb
2014. szeptember 24. - Halasi Tükör hetilap
http://www.halasmedia.hu/tukor/ht1439/
2014. április 10. – www.halasmedia.hu - Felszámolták a szemét több mint felét
http://www.halasmedia.hu/index.php/online-hirek/koezelet/11516-felszamoltak-a-szemet-toebb-mint-felet
2014. április 9. Halasi Tükör
Szeméttelep-felszámolás: túl a munkálatok felén
http://www.halasmedia.hu/tukor/ht1415/
2014. április 2. Halas Televízió / Híradó
http://www.halasmedia.hu/index.php/televizio/megtekintheto-musoraink/video/hirado-2014-04-02-szerda
2013. október 3. Halasi Tükör
Tisztul a víz, megy a szemét, épül a domb
http://www.halasmedia.hu/tukor/ht1340/
2013. szeptember 27. – www.halasmedia.hu - Jókai kármentesítés – tisztul a víz, épül a domb
http://www.halasmedia.hu/index.php/online-hirek/koezelet/8446-jokai-karmentesites-tisztul-a-viz-epuel-a-domb
2013. szeptember 26. Halas Televízió / Híradó
http://www.halasmedia.hu/index.php/televizio/megtekintheto-musoraink/video/hirado-2013-09-26-csuetoertoek
2013. március 01. – www.halasmedia.hu - Rostálják a bomló szemetet
http://www.halasmedia.hu/index.php/component/content/article/3-halasmedia/hirek/5474-rostaljak-a-bomlo-szemetet
2013. január 21. – www.halasmedia.hu - Rostálnak a Jókai utcában
http://www.halasmedia.hu/index.php/component/content/article/3-halasmedia/hirek/5058-rostalnak-a-jokai-utcaban
2012. december 19. - Halasi Tükör
2012. december 13. - Halas Tv/Híradó  
2012. október 24. - Halas Tv/Beszéljünk róla  
2012. augusztus 21.  – www.halasmedia.hu - Kármentesítés előtt a volt szeméttelep
http://www.halasmedia.hu/index.php/component/content/article/3-halasmedia/hirek/3666-karmentesites-eltt-a-volt-szemettelep
 

 

 Dokumentáció

2015.08.28 Fotódokumentáció
2015.08.24 Szórólap
2015.05.12 Fotódokumentáció
2014-04 Szórólap
2014-04-02 Sajtóesemény
2014-03 Fotódokumentáció
2014-02 Fotódokumentáció
2013-09 Fotódokumentáció
2013.09.26 Sajtóesemény
2013-06 Fotódokumentáció
2013-05 Fotódokumentáció
2013-03 Fotódokumentáció
2012.12.13 Sajtóközlemény
2012.12.12 Projektnyitó
2012.12.12 A-tipusú-tábla
2012.11 Fotódokumentáció
2012.10.03 Fotódokumentáció